Dudits Ádám beszéde a diplomaosztón

2012. július 14., szombat

Tisztelt  Rektorhelyettes Úr, Dékán úr, Tisztelt Oktatók!
Kedves végzős diákok, szülők, hozzátartozók és barátok !

Megtisztelő számomra, hogy itt lehetek, köszönöm dr. Nádai László dékán úrnak a felkérést, hogy egy Magyarországon működő, több száz fős IT multi ügyvezetőjeként mondjak el itt egy rövid, ámde tanulságokkal teli beszédet a friss diplomásoknak.  Gondolkodás nélkül igent mondtam, mert egy ilyen megtisztelő felkérésnek nem lehet ellenállni, másrészt mert az Óbudai Egyetemmel évek óta kiváló kapcsolatokat ápolunk!

Most, hogy látlak itt benneteket a diplomaátadásra várva, visszagondolok 1984-re, amikor én is átvehettem a diplomámat: azon év januárjában került a piacra az első Apple Macintosh számítógép, akkor vette fel a diplomáciai kapcsolatot az USA és a Vatikán, februárban választják meg Csernyenkót az elhunyt Andropov helyére. Márciusban hal meg Dugas, akit először diagnosztizáltak AIDS fertőzéssel. Májusban a Szovjetunió bejelenti, hogy bojkottálja a XXIII. nyári olimpiát Los Angeles-ben, augusztusban Ronald Reagen viszont egy mikrofonpróbán viccből bejelenti a Szovjetunió bombázását, október végén Indira Gandhi indiai miniszterelnököt saját szikh testőrei megölik.

De nézzünk most rá 2012-re egy kicsit más szempontból, erre az évre, amikor ti veszitek át a diplomátokat: tudjátok-e, hogy rövidesen Kínában lesz a Föld legtöbb angolul beszélő polgára? Hogy India népességének legmagasabb IQ-val rendelkező 25%-a több ember lesz, mint Egyesült Államok teljes populációja? Tudjátok-e hogy 2012-ben a legkeresettebb 10 szakma/hivatás 2004-ben még nem is létezett? Ki hallott akkor például a User Interface Design-ról?

Tudjátok-e, hogy a mai általános iskolai és középiskolai diákokat olyan szakmákra kellene részben felkészítenünk, amelyek ma még nem is léteznek? Olyan technológiák felhasználásával, amelyeket ma még nem is találtak fel? Az USA Munkaügyi Minisztériuma azt valószínűsíti, hogy a mai diákok egy részének 38 éves korára legalább 10-14 munkahelye lesz és az alkalmazottak 25%-a jelenlegi munkáltatójánál kevesebb, mint egy éve dolgozik, 50%-a pedig kevesebb mint öt éve. Tudjátok-e hogy az USA-ban 2012-ben házasságot kötő párok közül minden nyolcadik először az interneten, on-line találkozott? A Földön a rádiót használó emberek száma 38 év alatt érte el az 50 millió főt, a televíziónak ehhez már csak 13 év kellett, az internetnek 4 évre, az iPod-nak 3 évre, a Facebooknak pedig csak 2 évre.

Tudjátok-e hogy a Facebook oldalakon több mint 800 millió regisztrált felhasználó van, ami a Föld 3. legnépesebb országa lenne Kína és India után? Naponta 250 millió fotót töltünk fel a Facebookra és havi 2,9 milliárd órát tölt az emberiség ezzel az oldallal, ami 325.000 évnek felel meg.  1984-ben az internetet elérő eszközök száma 1000 db volt, 1992-ben egymillió, 2008-ban pedig egymilliárd. Exponenciális időket élünk, 2012-ben a Google-on havonta több mint 30 milliárd keresés indul, 2006-ban ez a szám még csak 2,7 mrd volt. Tudjátok-e hogy az első sms-t 1992-ben küldték el. 2012-ben viszont a naponta elküldött és fogadott sms-ek száma bőven meghaladja a Föld népességét, ami kb 7 mrd fő. Több mint 300 milliárd e-mailt küldünk naponta és a Földön ma már közel 5,5 milliárd mobiltelefon van.

Tudjátok-e, hogy a New York Times egy heti adattömege 2012-ben több mint amivel egy XVIII. századi ember egy életen keresztül konfrontálódott? Tudósok azt jósolják, hogy 2049-ben egy 1000 dolláros számítógép (figyelem, ez olcsóbb, mint ma egy Apple iPad) kapacitása meghaladja a teljes emberiség agykapacitást.

2012-en egy japán optikai cég sikeresen tesztelt egy olyan optikai kábelt, amely 14 trillió bit/sec kapacitással rendelkezik. Ez másodpercenként 210 millió telefonhívásra elegendő. És ez a kapacitás félévente megháromszorozódik, és ez így lesz a következő 20 esztendőben is. Kedves szülők és nagyszülők: emlékeznek még az ikertelefonokra, amikor ha az iker telefonált, akkor mi csak a mérget nyeltük?

Azt valószínűsítik, hogy 2012-ben 4 exabyte vagyis 4x10 a 19-en mennyiségű információ keletkezik, ami több mint az előző 5000 év információja. Az új információk mennyisége 2 évente megduplázódik. Egy műszaki szakos hallgató számára ez azt jelenti, hogy amit az első évben elsajátított, annak a tudásnak a fele a 3. év végére frissítésre szorul.

Amikor a háziorvosunk az 1980-as évek elején kb. 75. évesen nyugdíjba ment: azt mondta nekem, hogy elege lett abból, hogy vén fejjel is tanulnia kellett még: Én ezt akkor nem értettem meg, épp elegem volt a vizsgaidőszakokban rám tornyosuló kollokviumok és szigorlatok tömegéből, illetve az azokat megelőző zárthelyikből. Ma azonban már mindazok fényében, amiről az imént beszéltem Nektek, csak bátorítani tudlak Benneteket arra, hogy az egyetem befejezése után is folyamatosan bővítsétek tudásotokat, mert csak így fogtok tudni lépést tartani a fejlődéssel.

Hozzánk, az SAP-hoz is nagyon sok frissen az egyetemen végzett munkatárs kerül be: általában kiváló a felkészültségük, jól terhelhetőek, egyvalami azonban időnként nem stimmel: hiányzik az alázat a munka, az elvégzendő feladatok iránt. A minap egy lelkes kezdő a próbaidő lejárta előtt e-mailben szólított fel, hogy a több mint 30 millió Ft-ért felszerelt szaunával is ellátott fitness termünkbe – amely reggel 07.00 és este 20.00 óra között bármikor ingyenesen használható a kollégáink számára – szóval ide azonnal vegyek még egy súlyzógépet, mert ez így nem korszerű, ha nem hiszek neki, akkor szervez egy közvélemény-kutatást is.

Ha végignézem ma a fejlett nyugat-európai államokat, de akár a tengerentúlra vagy Ázsiába is átpillanthatunk: a legtöbb helyen hiány van az információtechnológiai területen végzett, magasan kvalifikált, több nyelven beszélő szakemberekből. Olyanokból, mint amilyenek Ti vagytok.

De engedjetek meg egy megjegyzést: ma Magyarországon olyan kínálat van a munkahelyekből, olyan nemzetközi multik várnak benneteket tárt karokkal, ahol rengeteget tudtok még tanulni, fejleszteni azt a tudást, amit az Alma Mater falain belül sajátítottatok el. A lehetőségek olyan tárháza áll előttetek nyitva itthon, amelyre más szakok végzős hallgatói legmerészebb álmaikban sem gondolhatnak.  Nem olvastam mostanában arról, hogy informatikusok tüntettek volna Budapest utcáin béremelést követelve…
Befejezésül, engedjétek meg, hogy egy személyes élményemet megosszam Veletek:

Az elmúlt években a Junior Achievement Alapítvány szervezésében végzős gimnáziumi osztályok diákjaival találkoztam és igyekeztem neki valamit átadni az évtizedek alatt összegyűlt tapasztalatokból, ami a pályaválasztásban, felvételi interjúkban is segíthet. Egy dél-magyarországi kisváros gimnáziumában kérdezte tőlem egy lány: ugyan mondjam már el, hogyan lehet valaki gazdag, sikeres és boldog ?

Először meglepődtem a kérdésen, de aztán rájöttem, hogy 18 évesen ezek a dolgok összetartoznak. Végül elmagyaráztam neki, hogy a gazdag emberek is lehetnek boldogtalanok és a sikeres, boldog emberek nem feltétlenül dúsgazdagok.

Figyeljetek arra, hogy hogy olyan munkátok legyen, olyan helyen dolgozzatok, amely örömet szerez, ahová jó lesz reggelenként bejárni. Kutatások bizonyítják, hogy a legfontosabb értékmérő a dolgozók számára nem a pénz, hanem az értelmes, sikerélményt adó tevékenység, az anyagiak csak 2.-3. helyen állnak.

Itt vagytok most előttem, minden bizonnyal tele tervekkel, elképzelésekkel a jövőre nézve. Sokaknak közületek már aláírt szerződése van leendő munkáltatójával – igen és már van, akinek az SAP-val is.

Azt mondják, hogy ha egy kapu bezárul, a következő megnyílik: Az új kapu mögött megnyíló úthoz kívánok Nektek nagyon sok sikert és boldogulást. Köszönöm, hogy meghallgattatok!