Együttműködési megállapodás / Sigma Technology
Az Óbudai Egyetem és a Sigma Technology Magyarország Kft. 2014. szeptember 10-én aláírt együttműködési megállapodással mindkét intézmény kölcsönös érdekét szolgáló együttműködési program kezdődött.

Az együttműködés célja a Felek szakmai fejlődésének elősegítése, valamint mindkét intézmény innovációs és kutatási tevékenységnek fejlesztése.
Szeptember 10-én Nagy György, a Sigma Technology Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója és Dr. Réger Mihály tudományos rektor-helyettes elfogadták, majd ünnepélyesen aláírták a két intézmény közötti megállapodást, melyben rögzítették, hogy a két intézmény aktívan együttműködik a műszaki kommunikáció alapképzésű oktatásában, továbbá szakértelemmel és közös erőforrásokkal támogatják a pályázatokat és kutatási tevékenységeket.
A rendezvényen részt vett Niklas Börjesson, a svédországi Sigma Technology Group ügyvezető igazgató helyettese is. A találkozó elején Dr. Réger Mihály tudományos rektorhelyettes úr köszöntötte a vendégeket, majd bemutatta az egyetemet, illetve annak helyzetét a magyar felsőoktatásban, majd Dr. Kovács Levente a Neumann János Informatikai Kar oktatási dékán-helyettese előadásában ismertette a Kar érdemeit, a mérnökinformatikus képzés eredményeit, valamint bemutatta a kar oktatási struktúráját.