A USC Marshall School of Business hallgatói az Óbudai Egyetemen

2015. május 27., szerda
Nagy megtiszteltetés, hogy - a tavalyi évhez hasonlóan - a kaliforniai University of Southern California (USC) hallgatói egyhetes európai útjuk során Egyetemünket látogatták meg. Ennek fényében még nagyobb öröm, hogy az akkori látogatásról nem csak mi éreztük úgy, hogy jó sikerült, hanem ők is, olyannyira, hogy idén ismét minket választottak látogatásuk célpontjául!

A USC több mint 35 hallgatóját és 3 kísérőtanárukat, élükön Jody Tolan professzor asszonnyal az egyetemünk részéről Lepsényi Krisztina marketing, Ferenci Tamás egyetemi adjunktus és a Nemzetközi Iroda fogadta, együtt a tucatnyi magyar hallgatóval.

Az egyetemekből képezett vegyes összetételű csoportok közösen gondolkoztak az egyetemi élettel kapcsolatos kérdéseken (tanulástól a szabadidő eltöltésén át a munkavállalásig), összehasonlítva a két ország hagyományait, majd eredményeiket prezentáció formájában osztották meg a többiekkel. A rendezvény során érdekes és értékes munkák születtek - helyenként mindkét egyetem hallgatóit megdöbbentve a másik ország szokásaival -, a hallgatók az első pillanattól kezdve felszabadultan, jó hangulatban dolgoztak együtt más kultúrából érkezett társaikkal.